Hogyan segíthetünk?

Információk az Ukrajna orosz megszállása miatt bajba kerültek megsegítéséről

Az Ukrajna orosz megszállása miatt nehéz élethelyzetbe kerülő, menekülni kényszerülő embertársaink megsegítéséről hozott határozatot 2022. február 26-ai ülésszakán a Magyarországi Evangélikus Egyház XI. Zsinata. Az alábbiakban a segítségnyújtás konkrét lehetőségeit szedtük össze. A cikk az aktualitásoknak megfelelően folyamatosan frissül.

Információk az Ukrajna orosz megszállása miatt bajba kerültek megsegítéséről

A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) szerepvállalása

Az MEE saját méretének tudatában és lehetőségeinek ismeretében, valamint a lutheránus hagyományok jegyében, a professzionalitásra törekedve kíván segítséget nyújtani a bajban lévőknek, ezért elsősorban az érkezőket fogadó területekre, Kelet-Magyarországra fókuszálunk.

A nyíregyházi evangélikus szeretetszolgálatok és egyéb intézmények összefogásában a munkatársak naponta felmérik a határra érkezők konkrét igényeit, amelyeket még aznap beszereznek. Így a tényleges szükségletek alapján, rövid határidőn belül állnak össze az adományok, amelyekkel közvetlenül helyben tudjuk segíteni a – legtöbbször a következő nap már tovább is induló – családokat. A befolyt támogatásokból ezeket a konkrét beszerzéseket, valamint az ukránul is beszélő munkatársakat finanszírozzuk, akik segítik a támogatói munkát, valamint információval látják el az érkezőket.

Adománygyűjtés

A segítségnyújtás leggyorsabb és leghatékonyabb módja a pénzbeli adomány, ezért kérjük, hogy amennyiben lehetőségük van rá, ilyen módon támogassák a menekülni kényszerülőket.

A pénzadományokat kétféle módon várjuk:

– online bankkártyás fizetéssel a Perselypénz.hu oldalon az erre a konkrét célra fenntartott felületen keresztül,

– utalással az alábbi számlaszámra:

  • Név: M.EV.EGYH. – Rendkívüli gyűjtés
  • Bankszámlaszám: 11707024-20478070
  • IBAN: HU70 1170 7024 2047 8070
  • SWIFT: OTPVHUHB

Tárgyi és szállásfelajánlások gyűjtése

A folyamatosan változó igények miatt tárgyi és szállásfelajánlásokkal kapcsolatban, kérjük, minden esetben előzetesen egyeztessenek Mészáros Attilával, az MEE Országos Irodája menekültügyi referensével az attila.meszaros@lutheran.hu e-mail-címen vagy a +36 20 513 3152-es telefonszámon.

Együttműködés a humanitárius szervezetekkel

Az MEE Országos Irodája egyrészt a megfelelő csatornákon keresztül felajánlotta a magyar államnak egyházunk segítségét. Másrészt felvette a kapcsolatot a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel, hogy egyházunk szükség esetén velük is együtt tudjon működni.

Adományozás SMS-ben

Jelenleg az evangélikus flottás előfizetéseken alapértelmezetten le vannak tiltva az emelt díjas szolgáltatások (SMS és hívás) – ide tartoznak az adományvonalak is. Aki szeretne hívással vagy SMS-t küldve adakozni más szervezetek számára, az a telefon@lutheran.hu címen vagy a +36 20 824 2020 kapcsolattartói számon tudja kérni a letiltás feloldását.

Átvett cikk eredeti forrás: https://www.evangelikus.hu/hireink/itthon/informaciok-az-ukrajna-orosz-megszallasa-miatt-bajba-kerultek-megsegiteserol